Szilágyi Anikó

Szilágyi Anikó

Szilágyi Anikó több mint 36 éve dolgozik óvodában, kezdetben óvodapedagógusként, jelenleg pedig intézményvezetőként. A pedagógus pályán töltött évei alatt folyamatosan arra törekedett, hogy a gyerekek mind jobb tanítása/nevelése érdekében felkutassa azokat a módszereket melyek őt is érdeklik és a gyerekeknek is hasznosak. Ebből a célból döntött úgy, hogy drámapedagógiával is szeretne foglalkozni, melyből a második diplomáját szerezte. Mindig nagy újító volt az intézményben és vezetőként is kutatja az újdonságokat, így került kapcsolatba az EMK-val. (EgyüttMűködő-ErőszakMentes Kommunikáció).

Rögös út vezetett, odáig amíg ez a kommunikációs módszer bevezetésre került intézményükben. Kitartását siker koronázta: immáron 10 éve óvodájuk referencia intézmény, bemutató foglalkozásokat és tréningeket tartanak érdeklődő pedagógusoknak. Az EMK segít a közösségépítésben, az önismeretben és az egymáshoz való kapcsolódásban. Hiszi, hogy már az alapok elsajátítása is változást okoz bennünk és környezetünkben.